Krízis vagy válság? 5. rész- zárógondolatok

Megküzdés a jelenben

Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy akik az életük folyamán túlestek már valamilyen jelentős traumán és azt sikeresen fel is oldották, nem eltávolították vagy kicsinyítették, ők sokkal jobban tudják kezelni ezt a helyzetet. Vannak olyan élethelyzetek, események, amelyeket korábban elképzelhetetlennek tartottunk, mert velünk ez nem történhet meg.

Illetve, ami olyan nagy fájdalmat okoz, hogy valóban úgy érezzük most vége a világnak és másnap nem kell már fel a nap. S mi történik azután, mikor kivilágosodik, majd este le is nyugszik és a következő nap ismét? Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy az élet nem áll meg, hanem megy tovább. S ezzel meg kell tanulni együtt élni.

Van, aki azt a megoldást választja, hogy eltávolítja magától ezt a problémát, látszólag nem vesz róla tudomást, mintha nem is érintené meg, mások elbagatellizálják a harmadik csoport felejteni próbál. Ezek azonban nyomot hagynak, és ezekhez párosul valamilyen pszichoszomatikus panasz idővel.

A "megküzdő" csoporttagjai, feldolgoznak, szembenéznek a fájdalommal, problémával. Ez sokkal tovább tart, mint a fenti stratégia, de hosszú távon kifizetődőbb, mert nem traumatizálódnak, hanem megdolgozzák a problémát. S mikor az ember túléli azt is, amiről korábban azt gondolta, hogy azt lehetetlen, akkor egyszerre nagyon sokféle coping stratégiát sajátít el. Ennek az eredménye lehet egy magasabb érzelmi szint, úgynevezett másodlagos érzelmek megélése és akár a belső hit megerősödése. Miért hasznos ez? Mert ez mindig rendelkezésre áll, bármikor előhívható, nem szükséges hozzá semmilyen külső eszköz sem. Egyszer kell elérni ide és onnan már készség lesz. Ez egy hosszú és fájdalmas út, de olyan minőség, "amiről korábban nem is gondoltam, hogy létezik, ilyen szint".

Az idevezető út része a krízis tanácsadó munkánknak.

A kulcs a coping, avagy a stresszel való megküzdés.

Szóval mindenkinek a saját döntése, hogy a jelen helyzetet hogyan értelmezi, hogyan dolgozza fel, hogyan tekint erre. S persze mindig vannak nehezebb és könnyebb pillanatok, de higgyjék el tapasztalatból mondom, hogy valóban még a legszörnyűbb és legfájdalmasabb eseményekben, élethelyzetekben is van valami jó, pozitív, amit lehet abból vagy azáltal tanulni. Nem biztos, hogy rögtön ennek tudatában tudunk arra tekinteni és senki félre ne értsen nagyon fontos meggyászolni, amit, vagy akit elveszítettünk, hiszen az életünk szereplői egyediek és pótolhatatlanok. Baráttól a párkapcsolatig mindenkire igaz ez. Ámbár, ha már meg kell élnünk ezt a veszteséget, mert nem marad más választásunk, akkor igenis dönthetünk úgy, hogy abból tanulni akarunk és megvizsgálni a másik oldalt is, hogy mit kaptam ezáltal. Lehet, hogy "csak annyit", végre megmertem hozni egy döntést, amit halogatok hosszú ideje vagy féltem tőle és akkor máris gyökeresen más irányt vett az életünk. Vagy egyszerűen az érzelmek megélése, az átértékelés hoz valami új minőséget, tartalmat. Bár már az is előremutató, hogy nem leszünk betegek valamitől. A döntés és a kontroll mindig a mi kezünkben van.

Tovább is van, mondjam még? :)